 |
| MIKLÓS Hajnal: Hol vagy? |
A körkérdésre érkezett anonim válaszok:
A kérdésre nem igazán tudok válaszolni, mivel véleményem szerint a kortárs művészet sokféle és változatos a megjelenés lehetőségeiben, és pont ez a kortárs művészet szexepilje. Véleményem szerint maga a munka, a művész, a téma, a munka mérete, az anyagválasztás, és ezer más dolog meghatározhatja, hogy egy műalkotásnak mi az éppen „legérdekesebb” megjelenési módja.
A nem művészet.
A mindennapok.
Egy retroaktív projekció klasszikus falra akasztással.
(Egy nagyobb, kb. kocka alakú térben 4 projektorral összehangoltan vetíteni a 4 falra. A látogató egy kulcsszó kiválasztásával indíthat el egy képsorozatot, melyből folyamatosan adódó más kulcsszavak megválasztásával újabb és újabb sorozatra válthat, így kalandozva kb. 300 kép között. A fotók a falra vetítve egymás után jelennek meg, időnként bevonva a falra akasztott képeket is (ekkor a projektor csak egy üres kockát vetít, megvilágítva a képet). Ha a vetítés nem működik, akkor csak egy falra szétdobált, nagyon szellős, keretezett képanyag látszik.
A kulcsszavas rendszer a stockfotó ügynökségek keresőszavaihoz hasonló módon strukturálja a képanyagot, azonban míg ott a kulcsszavak a képen szereplő dolgok és a konkrét szituációk megnevezésén nem lépnek túl, itt inkább a szempontok felismerését segítik. Eladhatóság szempontjából természetesen a www.krisztinaerdei.com nem fogja felvenni a versenyt mondjuk pl az egyik legjobb ügynökséggel, az istockphoto.com-mal.
Szeretjük, ha a témafelvetés a legkülönbözőbb médiumokon és minőségeken keresztül képes egyidejűleg megjelenni, akár különböző alkotók által. Tükrözzön konceptuálisan letisztult, de intuíciót és esztétikumot sem nélkülöző gondolkodásmódot. Legyen hely-, közeg- és nyelvspecifikus, anyaghasználata funkcionális. Vegyítse szabadon a legújabb technikai lehetőségeket a trash minőségekkel (a kontraszt gyönyörködtet). Mondanivalója legyen aktuális, de nem efemer. Legyen dekódolható, de ne egyolvasatú. Legyen képes még a legkomolyabb témákhoz is humorral közeledni. Váltson ki vitákat, legyen megosztó. Zökkentsen ki a saját ritmusunkból, és képes legyen bevonni az aurájába.
A flipchart és az emlékmű közt.
A nem művészet.
A mindennapok.
Egy retroaktív projekció klasszikus falra akasztással.
(Egy nagyobb, kb. kocka alakú térben 4 projektorral összehangoltan vetíteni a 4 falra. A látogató egy kulcsszó kiválasztásával indíthat el egy képsorozatot, melyből folyamatosan adódó más kulcsszavak megválasztásával újabb és újabb sorozatra válthat, így kalandozva kb. 300 kép között. A fotók a falra vetítve egymás után jelennek meg, időnként bevonva a falra akasztott képeket is (ekkor a projektor csak egy üres kockát vetít, megvilágítva a képet). Ha a vetítés nem működik, akkor csak egy falra szétdobált, nagyon szellős, keretezett képanyag látszik.
A kulcsszavas rendszer a stockfotó ügynökségek keresőszavaihoz hasonló módon strukturálja a képanyagot, azonban míg ott a kulcsszavak a képen szereplő dolgok és a konkrét szituációk megnevezésén nem lépnek túl, itt inkább a szempontok felismerését segítik. Eladhatóság szempontjából természetesen a www.krisztinaerdei.com nem fogja felvenni a versenyt mondjuk pl az egyik legjobb ügynökséggel, az istockphoto.com-mal.
Szeretjük, ha a témafelvetés a legkülönbözőbb médiumokon és minőségeken keresztül képes egyidejűleg megjelenni, akár különböző alkotók által. Tükrözzön konceptuálisan letisztult, de intuíciót és esztétikumot sem nélkülöző gondolkodásmódot. Legyen hely-, közeg- és nyelvspecifikus, anyaghasználata funkcionális. Vegyítse szabadon a legújabb technikai lehetőségeket a trash minőségekkel (a kontraszt gyönyörködtet). Mondanivalója legyen aktuális, de nem efemer. Legyen dekódolható, de ne egyolvasatú. Legyen képes még a legkomolyabb témákhoz is humorral közeledni. Váltson ki vitákat, legyen megosztó. Zökkentsen ki a saját ritmusunkból, és képes legyen bevonni az aurájába.
A flipchart és az emlékmű közt.
A több irányból megközelíthető, körüljárható, térbeli megoldások.
A műalkotásaim: festményeim, szobraim, grafikáim legérdekesebb megjelenítési módjai: festmények, szobrok, grafikák.
Objekt installáció
A műalkotások köré nincsenek életek fonva. Kevesen látják és rövid ideig, a köztéri szobrok, vagy a street art esetén működik csak. Ha galériáról beszélünk, akkor az legyen rugalmas és emberi társalgásra alkalmas, ha műalkotásról, akkor ne legyen öncélú.
A hétköznapi anyagokból felépülő kreatív munkákat szeretem, amikben a médiumok szerepeltetetése keresetlen. De szerintem minden megjelenési mód lehet jó, csak a megvalósításon múlik.
site specific
Én festményeket készítek és ezeket a maga valójában szeretem megnézni. A kiállítás vagy a katalógus, ha nem lehet élőben nézni.
A minden feltételt figyelembevevő maximális megjelenés.
Nem tudok választani megjelenítési módot, mert mindennel ki lehet fejezni bármit, csak az a lényeg, hogy valóban értéket közvetítsen. Minden megjelenítés módnak örülök, ha találkozok bármelyikkel is, mert azt nagyon fontosnak tartom, hogy minél többféleképpen megmutassuk a világot. Ha választani kell, márpedig az a kérdés, akkor legfőképpen az animáció, a film és a performance művészet az, amivel szimpatizálok.
Az, ha az alkotás létrejöttének folyamata – vázlatokkal, dokumentációkkal – a kiállított művel együtt, egyfajta mellérendelt viszonyban jelenik meg az installációban.
Kép a falon, mert nem hagy lehetőséget arra, hogy félrebeszéljek.
Csakis a legnemesebb vagy legellenállóbb anyagokban való megjelenítés (pl. nemesfémek, drágakövek) lehetőleg súlytalanságban és vákuumban. Viszont egyáltalán nem hagyhatom figyelmen kívül lehetőségeimet és képességeimet, valamint bizonyos természetvédelmi szempontokat, így a legérdekesebb –számomra- mégis az újrahasznosítható, környezetbarát anyagok használatának ideája.
Testvériség.
 | |
| CZANK Ninetta: Máltai galamb |
Mindig az a legérdekesebb megjelenési forma, ami az adott témához a leginkább megfelelő. A tartalomhoz a forma megtalálása az egyik legfontosabb művészeti feladat. Néha a tartalomhoz megválasztott disszonáns megjelenés növeli a feszültséget, néha pedig a tartalommal teljes összhangban álló megjelenés indokolt. Ez a művészeti gondolat kifejezéséhez tartozik. Ennél fogva nálam nincs preferált megjelenési forma. Kizárólag a gondolathoz megválasztott megfelelő megjelenés számít, ami bármilyen eszköz lehet: fotó, video, installáció, festmény, grafika, szoftver, tárgy, étel-ital, bármi más stb.
Két szélsőség között ingázom, mindkettőt fenntartva:
Egy, az alkotó aspektusán kívüli nézőpont megjelenése az interpretációban, azaz a klasszikusan vett kurátor-művész együttműködés. Egy ilyenfajta új kontextusba helyezés lehet a munka újabb rétegeinek feltárásában az első lépés, a további esetleges elemzések előtt. Ennek persze elsődleges platformja a kiállítótér, de az esetleges más médiumokba való tovább „fordítása“, megjelentetése és értelmezése tovább alakítja a műalkotás auráját, zár ki értelmetlenségeket és teremt új fogódzókat.
Egy másik abszolút ideális helyzet, a teljesen alkotói bemutatás, mely bármilyen tér, bármilyen helyzet kihasználását „megengedi”. Kiállítási kontextustól, mely teljesen alkotói rendszerként van kezelve, a mozgásterünk bármely pontján eldugott-installált állapotig tarthat.
Könyvillusztráció, matricán.
Nem tiszta ebben a kérdésben sem, mit jelent a „feltétel”. Pénz? Fizikai megvalósíthatóság? Intézményi keretek? Ráadásul, bármelyik feltételt is vesszük alapul (vagy éppen hagyjuk számításon kívül), rögtön felmerül az az eset, mikor egy műalkotás megjelenik bizonyos feltételek közt, de teljesen más, jobb, stb. lenne, ha teljesen más feltételekkel jelenne meg. Pl. egy regényben szereplő ötlet tárgyiasul. Vagy egy tárgyiasult mű az utcán jelenik meg, Vagy egy utcán megjelenő nem-mű jelenik meg egy múzeumban stb. „(Leg)érdekesebb” megjelenési módokra így csak konkrét esetekben lehet reflektálni.
Ha egyszerűen és naivan közelítjük meg a kérdést, akkor valamilyen ajándékszerű, a meglepetés erejével ható mű dolog az, ami számunkra talán a legérdekesebb.
Ha olyan helyen vagy módon jelenik meg, amire egyáltalán nem számítottam vagy gondoltam, üzenete pedig egyszerre karakteres, asszociatív, valamint az egyértelmű szubjektív (primer) kinyilatkoztatáson túl többrétegű jelentéssel bír.
Egy műalkotás 3x jelenik meg az alkotó számára:
- tudatában az ideák szintjén
- fizikailag a tárgyiasítás végpontjaként
- szociális környezetében mások reakciói révén
Mindhárom igen érdekes és szükséges.
Szerintem mindig a konkrét mű dönti el, hogy melyik a legideálisabb bemutatási módja - úgy vélem, mindig az, amelyik felerősíti a művet működtető koncepciót. Fontosnak tartom, hogy az adott alkotás rákérdezzen, vagy reflektáljon saját születésének körülményeire, és ha van rá mód, ezt a bemutatás módja intenzívebbé teheti. Lényegesnek tartom ezért, hogy a műnek – függetlenül attól, hogy egy installációról vagy egy olaj/vászon képről van szó –, milyen a viszonya az adott térrel. Így kiállítási szituációtól és témától függően a műtárgy teljesen elidegenítheti magát a kiállítási tértől, otthonosan belesimulhat, vagy akár parazita módon „befertőzheti” az adott felületet – ezek az eltérő lehetőségek érdekesek számomra, mert nem csak hozzáadhatnak a mű jelentéséhez, szellemi pozíciójához, hanem képesek akár megváltoztatni is azt. Fontosnak tartom, hogy egy mű értelmezése akár ilyen módon is nyitott maradjon, ne váljon a saját kanonizációs folyamatának foglyává, vagy rosszabb esetben ne mumifikálódjon egy jelentést beszűkítő ideológia által, hanem minél tovább része legyen egy diszkurzív térnek.
Minél szélesebb közönségréteget megszólító – nyilvános tereken, médiában, underground hálózatokon.
 |
| HATHÁZI László: Vihar, 2011 |
Különféle médiumokat használok a műveimhez. Igyekszem a leginkább kifejezőt megtalálni a gondolathoz.
Hologrammal, gránittal, saválló acéllal szívesen dolgoznék, ha korlátlanok lennének a lehetőségeim. Fontos persze a méret is. Legyen nagy, impozáns.
A legérdekesebb bármi lehet, bárhol lehet, csak jól legyen előadva.
…de azért a New york-i szabadságszobor fáklyájából megnéznék egy űrbe rajzolt péniszt.
A fizikai értelemben vett tereken átívelő, szabad médiumhasználatú, nagyszabású művek.
Bármilyen forma érdekes lehet, a megjelenési mód a témától, tartalomtól függ.
Számomra a legérdekesebb megjelenési mód egy mű szempontjából, ha képes interakciót kiváltani, kikényszeríteni a befogadóból. A helyszín nem fontos, lehet köztér, vagy kiállítótér, a lényeg, hogy valamiféle párbeszéd induljon el.
Hát, ha tablettában lehetne bevenni...
Ez nagyon alkotás- és alkotófüggő. Én mindig terekben és alkotások együttesében gondolkodom, ha a feltételeket számításon kívül hagyhatom. Ha lehetőségem lenne egy komolyabb kiállítás megvalósítására, festmény-installáció-vetítés (videó-animáció) hármasban gondolkodnék és monumentális köztéri alkotásokban. A virtuális valóság - mint tér egy műalkotás megjelenítésére - is foglalkoztat.
A helyspecifikus (téralakító) installációk.
Én a hagyományos festészeti alapból indulok ki, de a legújabb munkáimnál digitális animált felületet hozok létre.
Érdeklődéssel fordulok a digitális technikai elemek kínálta lehetőségek felé. Sokszor egy festménybe már nem tudom belesűríteni a mondanivalómat, ilyenkor készítek animációt.
Fontosnak tartom az internetes publikációt, jelenlétet is. Magam is rengeteg inspirációt gyűjtök az internetes kutatásaim alkalmával.
Köztereken megjelenő dolgok, environmentek.
I think a situation which is no longer questioned to the extent it should be within the artistic profession and the institutional sphere, is who the art is really for? It seems accepted that we are simply creating art for other artist to judge. I definitely think that it is something important, to have as a direct a dialogue with the public, with the society itself, as possible. As artists are supposed to act as the visual philosophers, the journalists at the frontier, the mirrors of society - I think It is a valid question how we really communicate those perceptions. I think that it is more interesting the lesser proximity there is between the general public and the artifact, as it is put in to it's proper context there is given the opportunity for a more colorful dialogue and response as not only one 'group' of society is represented as public.
Ha a saját műalkotásomról van szó, akkor szeretem, ha a képek uralják a teret, ha úgy viselkednek, mint egy zenei album megfelelő sorrendbe rakott számai. Egyes rejtettebb jelentésű, visszafogottabb munkák jó helyen legyenek a harsányabbakhoz képest. Emellett úgy gondolom, minden ötlet meg kell hogy találja a megfelelő médiumot, és a megfelelő megjelenést, ez ugyanúgy a munka részét képezi, mint a tartalma, a minősége vagy hogy milyen technikával készült.
„FLASHMOB - Te egy igazán hasznos jószág vagy” címszó alatt 100 faluról és tanyáról begyűjtött kuvasz kutyát engednék el a főváros különböző pontjain. Persze a kutyák az adófizetők pénzéből utaznának Budapestre.
 |
| VÉCSEI Júlia: A ház, 2011 |
Annak ellenére, hogy több olyan projektben vettünk részt, melynek alapvető célja volt, hogy az adott munka a publikus térben jelenjen meg, és ezáltal valamilyen módon kommunikáljon a várossal, a városlakóval; azt gondoljuk, hogy munkáinkhoz hozzá tud tenni a white cube-ban való megjelenés. Az utcával, várossal foglalkozó projektjeinknek nem feltétlenül a publikus térben kell megjelennie, sőt a környezetből „kiemeltség” speciális helyzete erősíti munkáinkat, míg a város vizuális dzsungelében könnyen elsikkadhatnának.
A legérdekesebb megjelenési módja egy műalkotásnak számomra az, ha a műalkotásként nevezett dolgot annak ellenére műalkotásnak találom, hogy feltűnne annak különösebb megjelenési módja.
Ahogy azt a készítő kitalálta.
Festőként a múzeumi körülményeket tartom ideálisnak, mert a szituáció tisztán szakmai és nem kereskedelmi szempontok által vezérelt, nagyobb nyilvánosságot biztosít és nem érzem a kereskedelmi galéria mögöttes anyagi megfontolásait. Egy intézmény elvárásaihoz nem társulnak olyan kereskedelmi indíttatású szempontok, melyek problematikusak lehetnek egy kiállításnál.
Én az immerzív megjelenítést szeretem, ahol a néző teljes egészében bele tud veszni az adott alkotásba. Ez nem feltétlen jelent gigantikus formátumot, sokkal inkább a „fókusz” teljes kiharcolását az adott munka által. A panoráma formátum és a képszekvenciákból álló folyamatábrák a fókusz megteremtésének hatékony eszközei, így ezeket előszeretettel alkalmazom.
A mű születésének helyszínén való bemutatása.
Legutóbbi kiállításomkor Goethe és Humboldt alkotói tereit dolgoztam fel, rézkarc, rajz, perspektíva kabinet és 3D animáció (mozgókép) megjelenési módozatokban. Tehát a kérdésre a válaszom, hogy egy műalkotás legérdekesebb megjelenési módja az, amelyik a felvetett téma által a legmegfelelőbbnek mutatkozik. Egy témát több médiumban is feldolgozok, törekszem rá, hogy mindig újabb és újabb technikákat próbáljak ki, és új technológiákat alkalmazzak.
Mindenképpen valami olyasmi, ami meglepetést tud okozni, amiről elsőre fogalmam sincs, hogyan készülhetett - ez lehet monumentális mű is, amiben a kivitelezés a hihetetlen.
 |
| TIBOR Zsolt: Antró, 2011 |
Ha kézbe vehetem, megfoghatom, felvehetem, használhatom.
Nem klasszikus értelemben vett használati tárgyakra gondolok, inkább a felesleges, de pótolhatatlan dolgokra (akár egy családi fotó).
Sok esetben a művészeti produktum azért műalkotás, mert ilyen formában jelenhet meg a legprecízebben valami (gondolat stb.). Ezt segíti az az egész viszonyrendszer és nyelv, amit kortárs művészetnek hívunk. Ez szabadság is, segítség is; de gát is, mert diktál, formai és technikai paneleket működtetve.
Én azt a fajta művészetet szeretem, ami nagyon megközelíti a mindennapi életet, nem imitálja azt, hanem a „mintha élnél” értelemben, próbál valósággá „életté”, komollyá válni. Ilyen számomra a public art néhány formája, a közösségi projektek, a nomád platformok, a dokumentarista szemléletben készült művek, ahol visszafejthető a konkrétum. Nagyon bejönnek a generatív szituációk, amikor adva van pár paraméter és/vagy törvény, mely mentén elindul egy alig kontrollált eseménysor, melyet több ember hoz létre közösen.
Szeretem azokat a műveket, melyek aktuális szociális kérdéseket feszegetnek, de olyanokat is, melyek nagy általános dolgokat tárgyalnak aktuális szemszögből (pl. Oliver Ressler munkái).
Ha ez a kérdés általában vonatkozik a műalkotásokra, akkor szerintem mindig az adott mű témája határozza meg annak megjelenítési módját, ha arra vonatkozik, hogy én mit állítanék ki, akkor a válaszom az, hogy szeretnék egy részletgazdag, teljes falat betöltő, panoráma videó-loopot létrehozni.
Szeretem Louise Bourgeois legegyszerűbb, minimális motívumokat (pontok, körök, vonalak) felhasználó rajzait. Ezek a pontok, körök folyamatosan ismétlődnek, egymásból és egymásban kavarognak. Apró, vagy egészen monumentális méretűek. „Mély szükségből erednek, a béke, a nyugalom, az alvás elérésére törekednek. Tudattalan emlékekhez kötődnek... A rajz a szorongás létezésének felismerésévé válik.” (Louise Bourgeois: Naplók. Frances Morris: Louise Bourgeois, Rizzoli, New York, 2007)
A nagymamám készített hasonló horgolásokat a balatoni nyaralóba. Gyerekkoromban sokáig kinn volt a falon. Nagyméretű, egymásból kavargó, összevarrt, színes körökből állt.
Bourgeois rajzai és a nagymamám horgolásai a fejemben összeolvadtak. Nem akarok különbséget tenni köztük.
Az, ha az alkotás létrejöttének folyamata – vázlatokkal, dokumentációkkal – a kiállított művel együtt, egyfajta mellérendelt viszonyban jelenik meg az installációban.
Installáció, helyspecifikus műalkotás, videóinstalláció.
Installáció. Többféle médium együttes használata. Hang és vizualitás összekapcsolása.
Érdekes az, amikor egy szokatlan médiummal mutat be a művész valami olyat, amit más médiumban már megszoktunk – érdekes az, amitől a téma, amit a művész feldolgoz, a közvetítő médium segítségével kap valami olyan többletet az értelmezésben, aminek köszönhetően továbbgondolható a mű.
Ez függ a témától is, de mindenképpen érdekesnek tartom a művészet azon megjelenési formáit, amikor a műalkotás egy bizonyos kontextusban jelenik meg, a környezetére reagál, de legalábbis kapcsolatba lép vele. Itt elsősorban köztéri művészetre, intervenciókra gondolok. Ebben az esetben ugyanis az ember a műalkotást nem a környezetéből kiemelt, attól izolált objektumként, hanem mindennapos valóságként éli meg. Ezáltal a műalkotás nemcsak vizuális élményt tud jelenteni, hanem az érzékelés sokkal összetettebb horizontján képes megjelenni.
Számomra fontos, hogy közvetlenül tudjon hatni egy műalkotás, tehát az akcióművészet érdekel; illetve a public art, ahol a tértől függően – akár kiállítótéren kívül is – alkalmazható a művészet; valamint az installációs művészet sokrétű megoldhatósága miatt, például a helyspecifikus installáció.
Az installáció, amelyben bármi összetalálkozhat bármivel, majd együtt sugallják legújabb és közös jelentésüket.
Lakodalom, szülinapi buli, nyári tábor.
 | |
| PUKLUS Péter: Szerkezet és perspektívák, 2009 |
Nagyban függ magától a műalkotástól, egyrészt talán a könyvben, albumban található reprodukciót választanám elsősorban a gyakorlati előnyei miatt. Másrészt persze mindenekelőtt maga az eredeti műalkotás a legizgalmasabb, olyan módon és helyen elhelyezve, hogy nyugodt körülmények között minden szempontból megfigyelhető legyen.
Bármi, bár általában szeretem az olyan munkákat, amelyek valahogy műfajok és médiumok metszéspontjain ülnek.
Számomra a legérdekesebb megjelenési módja egy műalkotásnak az lehet, ha a világűr fölött lebeg.
Köztéri (legyen az városban, vagy természetben, beleértve a tömegközlekedést), magánlakás, munkahely, oktatási intézmény – ahol a műalkotás a mindennapi élet részéve válik, és a mű nem (csak) egyéb műalkotások kontextusában értelmezhető és élvezhető.
(Ettől függetlenül – nyilvánvalóan – a múzeum és galéria funkcióit fontosnak tartom.)
Ez a kérdés számomra értelmetlen. Milyen feltételeket? Milyen műalkotásnak, hol, s mikor? A mű számomra legérdekesebb része annak készítése. A megjelenése nagyban függ a megjelenési hely adottságaitól, ha a hely természetesen egyáltalán alkalmas a megfelelő bemutatásra. Úgy gondolom, hogy munkáim viszonylagosan helyspecifikusak, így minden munka bemutatása alapos felmérést, tervezést és installálást jelent, általánosítani nem lehet. A munka dokumentációjának megjelenése másodlagos, de fontos, folyamatosan fejlesztett portfólióm és weblapom van.
Bármiféle lehet, számomra attól függően érdekes, hogy miről szól.
A kísérleti állapot bemutatása, bármely műfajra vonatkozóan.
Szeretem a legegyszerűbben értelmezhető médiumok, használati tárgyak átiratait --- és ezzel szemben az emberi léptéket meghaladó, méreteiben ellentmondásos műalkotásokat, mert egyébként is jellemző rám az ellentmondás. (pl. egy vonatot csak úgy felszabdalni, ahogy a vágódeszkán a krumplit).
Az utca..
De érdekes lenne például tejesdobozokon viszontlátni kortárs alkotásokat.
A fővárosok legnagyobb terein kiállítani.
 |
| EMBER Sári: M albuma, 2010 |
Ha egy toronyház tetejéről valaki szétszórja a vázlatrajzait egy zsúfolt nagyváros kellős közepén. Mondjuk…
Nem tudom pontosan, hogy a kérdés magának a műnek a vizuális megjelenésére vonatkozik-e, vagy arra a helyre ahol megjelenik.
A hagyományos kiállítótér egy üres keretet, helyet ad a műnek, amelyben kapcsolatba léphet a nézőivel, akik előre tudják, hogy itt művekkel fognak találkozni. Persze itt is fontos, hogy milyen a kiállítótér, milyen asszociációk kapcsolódnak hozzá, milyen korábbi kiállításokat rendeztek ott, kik járnak oda stb., de a helyzet többnyire hagyományos mű és néző kapcsolatra épül. Ez a helyzet nagyon érdekes lehet, ha a mű és a nézője „egymásra találnak”.
Ha egy szokványos kiállítási kereten kívül jelenik meg a mű, akkor bonyolultabb, és gyakran érdekes helyzetek alakulhatnak ki. Lehet, hogy a járókelők észre sem veszik, komolytalan gegnek tekintik a művet, vagy csak értetlenkednek. Ez a megjelenési forma akkor válhat igazán érdekessé, ha a mű olyan emberekhez is szólni tud, akik a művészetek iránt nem érdeklődnek és csak véletlenszerűen csöppennek bele ebbe a helyzetbe.
Ha a mű vizuális megjelenésére vonatkozott a kérdés, akkor számomra az a legérdekesebb, ha közel áll hozzám, ha tetszik nekem, a megjelenés módjától függetlenül.
Szerintem nem lehet egy mű létrejöttének, vagy kiállításának feltételeit számításon kívül hagyni, mert a munkák ezen feltételek együttjátszása során jönnek létre, megjelenésük érdekessége is ezeknek az eredőknek az eredménye.
Saját munkáimat illetően, amik elsősorban festészeti munkák, többnyire hagyományos kiállítóhelyben gondolkodom.
A forma-tartalom harcban nekem az a fontos, hogy a tartalom határozza meg a formát és a forma soha ne korlátozza a tartalmat. Kicsit unom, hogy a trash a trendi és, hogy minden kiállításon van YouTube videomix, de közben a legtöbb tartalomra teljesen felesleges újat létrehozni.
Magyarul trendinek lenni ugyanannyira modoros, mint direkt nem foglalkozni a megjelenéssel. A legérdekesebb megjelenési forma őszinte (pl. régóta frusztrál, hogy miért nem vagyok street-artos, de egyelőre nem volt rá okom, hogy az utcán csináljak valamit).
A befogadó hozzáérhet a műalkotáshoz, belemehet, reagálhat, mozoghat benne. Reagálhat rá, és részt vehet benne. Vagy ő is alakíthatja, vagy olyan gondolatok jutnak ott eszébe, amikkel a fejében tovább alakítja a művet. Interaktivitás. Bizonyos szempontból minden mű interaktív, vagy reaktív, de jó lenne ennek mindig a megfelelő formáját megadni.
Elsődlegesen a személyes találkozás, a fizikai kontaktus.
Egy műalkotásnak, úgy érzem, soha nem kell reflektálni a környezetére, ezt nem tartom kreatívnak. Sokkal fontosabbnak gondolom, hogy a környezet kerüljön párbeszédbe a műalkotással, és egymásnak tegyenek fel kérdéseket.
Az olyan helyek izgatnak, ahol az emberek műalkotással találkoznak, de nem műalkotás megtekintése céljából keresik fel a helyet. E helyek közül is azok izgatnak, ahol hosszabban kell várakozni. Váróterem, Mosoda. Itt ideje van a nézőnek a képpel párbeszédet folytatni.
… az előbbiek folytatásaként talán a minél kevesebb szeméttel, melléktermékkel járó megjelenés (nem is a legérdekesebb, talán a „legmorálisabb”). Persze a műalkotás fizikai léte, létrehozása, ez által megkérdőjelezhető…
Álombeli megjelenése
Te mit gondolsz?
