Kategóriák

ALBERT Ádám
Humbold dolgozószobája, 2011

Amint előző bejegyzésünkben jeleztük, a kiállítási koncepció kidolgozása során Petrányi Zsolt fontosnak tartotta, hogy a művészek meghatározzák saját pozíciójukat, mind a nemzetközi trendek, mind a hazai helyzet függvényében. Ezért a tagság aktív közreműködésére számítva, három egyszerű kérdés megválaszolását tettük a kiállításra való jelentkezés feltételévé, amitől azt vártuk, hogy az alkotók maguk foglaljanak állást, határozzák meg saját helyüket a kortárs művészet jelenségei között, illetve fejtsék ki, mit tartanak a számukra legérdekesebb művészeti kérdésnek és megjelenítési módnak. A válaszoktól a személyes reflexiót, őszinte pozíciókeresést vártunk, és a válaszok meg is fogalmazták ezeknek a mozgatóit.

A válaszok megérkezésével vált számunkra is világossá, hogy az egymás mellett létező vélemények , elképzelések a hasonlóságok ellenére nagyon sok törésvonalat is felrajzolnak, amelyek az egyéni egzisztenciális helyzetek, a formális és informális kapcsolathálózatok "minőségének" függvényében alakulnak. Egy olyan színes mozaik rajzolódott így ki, amely a művekkel együttállásban nagyobb csoportokba rendezhetők, amelyeket a Magyar Nemzeti Galéria terének adottságai miatt három szekcióra szűkítettünk. Ezek, mint egymáshoz kapcsolódó érdeklődési területek, a művészethez való hozzáállásban különíthetők el egymástól. A „Médium mindegy, legfontosabb az üzenet” a „Napi rutin – az ember esendő” és a „Kísérleti egoizmus” elnevezések a válaszokból származnak, igazolva azt, hogy a projektben a művészek válaszai határozták meg a kiállítás rendezési elveit.

„A médium mindegy, legfontosabb az üzenet”

A kortárs művészet folyamatosan szembesül azzal a gondolattal, hogy a kifejezési eszközök, legyen az festészet, installáció, filmalapú alkotás, stb..., mind jelentéssel bírnak. Mindnek megvan a maga hosszabb vagy rövidebb története, aminek tudomásulvétele igen fontos akkor, amikor egy alkotó arról dönt, hogy milyen anyagok felhasználásával és milyen formákat használva dolgozzon. Ebbe a szekcióban olyan alkotókat soroltunk, akik nagy figyelmet fordítanak a kifejezésforma kérdésének. Persze nem mondunk azzal újat, hogy a médium megválasztása, és használatának módja meghatározza a kortárs művészet fogalmát és tartalmát, ugyanakkor ez a kijelentés sok tekintetben a mai napig érvényes. Több művész a maguk felvetéseivel és kísérleteivel újraértelmezik az alkotás megjelenését és lehetséges útjait, miközben sokuk hagyományos technikai eszközökből indulnak ki. Tehát az alkalmazott technikáktól és műfajoktól függetlenül kirajzolódik egy olyan gondolkodási és alkotói megközelítés, amelyekben kiemelkedő szerepe van annak, hogy az üzenet miként jelenik meg, mit ábrázol, és mit mond el arról a médiumról, amelyet alkotója használt.

„Napi rutin – az ember esendő”

E cím alá olyan alkotókat sorolunk, akiknek a munkásságát a társadalmi és politikai kérdésekre való reflexiók jellemzik. A napi aktualitásokat alkotásaikban összegző művészek kritikus vagy leíró hangvételükkel egy markáns oldalát mutatják a jelenleg aktuális művészeti magatartásformáknak. A mindennapi problémák művészi feldolgozása azt a vágyat is kifejezi, hogy a mű közel kerüljön a nézőjéhez, és felismertesse, hogy az alkotó élete egyáltalán nem különbözik mindannyiunk lététől. A különbség csupán abban ragadható meg, hogy az, aki művészettel foglalkozik, megpróbálja a maga eszközeivel feldolgozni és közzétenni azokat a jelenségeket, amelyeket feszültségként vagy konfliktusként élünk meg. A művész a médiától eltérően értelmezi és közvetíti az eseményeket: személyessége és a részletekre szánt figyelme sokat segít abban, hogy megértsük a politikai nézőpontok különbözőségét, következményeit és e magatartásforma mögött rejlő felelősségvállalást.

„Kísérleti egoizmus”

A mai művészetben megerősödött az a tendencia, amely szellemi és lélektani alapokon egyaránt az önmeghatározás módjait keresi. Minden korban fontos volt, hogy a művésznek milyen szerepe van a világban, hogyan és miért dolgozik, de akkor, amikor egy-egy domináns szellemi tendencia, stílusirányzat, határozta meg a kultúrát, a művész munkája eszerint határozódott meg, személye háttérbe szorult. A XXI. században világunk átalakul, ezért a művész szerepével kapcsolatos alapvető kérdések újra előtérbe kerülnek. Ezek a művek felteszik azt a kérdést, hogy az alkotó munkája folyamán saját világszemléletét, életérzését tekintheti-e kiindulópontnak, ezzel olyan műveket létrehozva, amelyek épp e tulajdonságuk miatt igen közel állnak a nézőkhöz.

A három kategória, még ha a műalkotás más és más aspektusait is járják körül, mégis egyfajta szellemiséget képviselnek. Ennek oka az, hogy e generáció igen tájékozott a világban zajló művészeti eseményekről, kialakult elképzelése van arról, hogy egy műtárgy milyen formai és tartalmi keretek között jöhet létre és azzal is, hogy a kortárs művészet hangvételében, nyelvezetében az iránymutató az európaiság, a nemzetközi értékrend lehet. Ez az alap lehet kiindulópontja a hazai művészet külföldi megismertetésének és sikerének, mint amit a bemutatott alkotók nemzetközi szereplései is visszaigazolnak.

A kiállítás címe tehát, „Magáért beszél” – az FKSE éves kiállítása, több jelentést sugall. Először is utal arra, hogy a művek színvonalukkal és tartalmukkal magukért beszélnek, másodszor viszont arra a kényszerű helyzetre is, amiben a szervezet és tagjai kénytelenek saját érdekeik érvényesítéséért újabb és újabb stratégiákat felvetni és követni.