 |
| KASZÁS Tamás: Új saroglya prototípus sorozatgyártáshoz, 2011 |
A személyes vonatkozású művek, melyeken keresztül más szemével láthatok egy másik valóságot.
Az ún. „művészeti témákon” kívül minden, ami általában (és mindig) is a művészembereket foglalkoztatja.
Sokrétegűség, enigma, utópia, analóg-futurizmus, önfenntartás, zéró-emisszió, posztapokalipszis.
Város mint kulturális és építészeti tér.
Építészeti tér mint pszichológiai és szubkulturális tér.
Az egyén és a publikus tér (közösségi tér) viszonya >> Egyén és közösség viszonya.
+Internet, mint kulturális tér.
Csendélet, tárgyak, természet, mozgás, változás játék.
Az életemet és érdeklődésemet meghatározó kérdésekkel foglalkozom, melyek az ember korszakaihoz köthetőek. Mindemellett a festőnők újraértelmezésével is foglalkozom, hogy újra a köztudatba kerüljenek.
A teremtés öröme.
Engem az ember és a világ kapcsolata érdekel, az, hogy mi dolgunk itt. A mai kor ábrázolása, úgy, hogy azáltal felismerhető legyen a nézőnek az, hogy bármilyen korban élünk, ugyanolyan emberek vagyunk, mint voltunk régen is. Ezzel pedig ráébreszteni a nézőt arra, hogy bár technikailag rengeteget fejlődtünk, mentálisan, lelkileg nem nőttünk fel ekkora felelősség vállalásához. Számomra ez a művészet egyik legfontosabb küldetése; az emberi gondolkodásmód és értelem olyan értékrendszerre való fejlesztése, ami az adottságaink felelős használatához segít hozzá minket.
Azok a témák érdekelnek leginkább, amik az identitással, ön (re)prezentációval, önreflexióval foglalkoznak.
Élőlények.
„A téma csak ürügy.” Véges számú űr-ügy a végtelen világűrben. Leginkább semmi. Legfeljebb minden. A valódi vész. Apokaliptikus fenyegetettség. És a nők… A hogyan tovább. A még mit nem.
Egyenlőség.
 |
| SIEGMUND Ákos: Mehr Licht III., 2010 |
Művészeti téma csak olyan téma lehet, ami magával a művészettel foglalkozik. Ez az előbbi kérdésre adott válaszunk alapján ritkább nálunk, mert inkább a művészeti teoretikán kívüli témákból szeretünk „művészetet” csinálni, nem pedig a művészetből témát.
- kollektív emlékezet és tudás vizsgálata a szubjektív emlékezet és interpretáció tükrében
- együttműködés, kooperáció, mai gesamtkunstwerk létrehozására és átélésére irányuló törekvések
A téma, ami az utcán hever.
A legfontosabb művészeti téma számomra talán maga az alkotás folyamatára, illetve a művész pozíciójára való reflexió, amelyet azonban nem valamiféle szociológiai és/vagy leíró szándék vezérel, hanem éppen annak a vizsgálata, hogy a tudatalatti impulzusok hogyan vesznek részt ebben a folyamatban, adott esetben hogyan ássák alá azt a kortárs művészeti modellt, amely alapvetően a racionalizmus és a progresszió ideájához kötődik.
Különösen érdekel – ebben a kontextusban – a transzgresszió, a határsértés aktusa, amely összemossa azokat a dichotómiákat (természetes/mesterséges, eleven/halott, külső/belső stb.), amelyek alapvetően meghatározzák a mindennapjainkat működtető szimbolikus rendet, és az Én/Másik határainak elmosásával veszélyezteti magának az alkotónak az identitását is.
Ennek a folyamatnak a legizgalmasabb része számomra egy pszichotikus vizuális nyelv megteremtése – amely természetesen nem egy belső Én naiv feltárulkozásának reprezentációja, tehát nem rekonstruálható belőle az alkotó személyisége –, hanem hangsúlyozottan nyelv, vagyis egy olyan konceptuális alanyiságról van szó, amely a zsigeri esztétika és intellektuális erővonalak párosításán keresztül próbál reflektálni a test, az erőszak és a horror kultúrájára.
A társadalmi elvárások által megfelelésre ítélt individuum szociális, etikai, spirituális, biológiai realitása.
2005-ig elsősorban a család, a gyermekkorhoz kapcsolódó témák érdekeltek.
2005-től témát váltottam. Elsősorban a nő belső világa, a mindennapi gondolatmenete, saját testéhez való viszonya, a média és a társadalom nőre való hatása, a mindennapi helyzetekben való választásai és döntései érdekelnek.
Mindegyik témakörben a kép-szöveg, kép-cím, kép-kép kapcsolata érdekel, és az is, hogy az ilyen „párosítások” milyen újfajta helyre tudnak vinni egy munkát.
readymade
Csendélet.
A társadalmi események és a jelenlevő nézőpontok félreértése. Egy káoszalap létrehozása a valóság szilánkjain, melyből kulcsszavak alapján mindenki a maga érdeklődésének megfelelően válogathat.
Közösségi- és önreflexió. Szakralitás a személyességen keresztül.
Identitás és spektákulum.
 |
| BATYKÓ Róbert: Deszka |
A tér (értendő itt fizikai, társadalmi, politikai értelemben egyaránt, tehát a tér, ami konkrétan megjelenik) emberre gyakorolt hatása, annak érzékelése.
Szociális művészet, nőművészet.
Társadalmi portré
Szociális tájkép
Egzisztenciális akt
Történelmi csendélet
A legkülönbözőbb médiumokkal ábrázolva.
Lopás
Lomtalanítás
Pornó
Sokkal inkább alapelveink egyezése és egymás inspirálása működteti a csoportot, mintsem egy konkrét, mindenekfölött álló művészeti vízió, de az elmondható, hogy képzőművészeti tevékenységünk fókuszpontjában a közterek állnak. Munkáink a városi élet és a publikus terek viszonyrendszerében értelmezhetőek. Az urbánus térre, mint sok különböző szabadon felhasználható médium tárhelyére tekintünk. A csoport tevékenysége tehát a „rejtett” városi terek, eszközök hétköznapi valóságát, a nagyvárosi mindennapokat veszi alapul, csaknem minden projektünk erre az urbánus közegre reflektál. (Tökmag publishing néven kiadót működtetünk, ahol a minket foglalkoztató témájú, alapvetően dokumentációs céllal összeállított könyveket, kiadványokat jelentetjük meg.)
A nagymamám anyajegyeinek formai elváltozásai érdekelnek a legjobban.
Identitáskeresés
Jelenleg olyan festményeken dolgozom, melyek különböző csomagolásokon talált ábrák, képek felhasználásával készülnek. A sorozat inkább grafikai jellegű, redukált szín és formavilágú képein képregényszerűen körvonalazódik egy történet. A személyes narratíva foglalkoztat.
A történelmi dokumentarizmus, azon belül is az egyén és a tömeg viszonya, ami a múltból táplálkozó, a jelenben zajló és jövőnket meghatározó csordaszellem metafizikája.
Pénz, pénz, pina
(Túl)élés városi környezetben.
Pillanatnyilag a következő művészeti és tudományos témák érdekelnek: kritikai design, adatvizualizáció, kapcsolatháló elemzés (network analízis), mapping, média archeológia, klasszikus rajz, térelmélet.
A mindennapok.
A tér.
Mint írtam a kritika, fika nagyon vonz, de azért a leginkább még mindig festészetet szeretek nézni. Bár a katarzisélményt már nem az okozza, hogy mit festett meg a művész, sokkal inkább az, hogy hogyan festette azt meg (pl.: Anselm Kiefer).
Festészeten belül a téma nem igazán fontos nekem, legalábbis mások festészetén belül. Zavaró tud lenni, ha a téma eluralja a képet, és látszik, hogy csak ezért készült el az alkotás – mondhatni illusztrálja a témát a kép. De az illusztráció nem festészet. Abban az esetben nem zavar, ha a kép nagyon jól van megfestve. De ha valami nagyon jól van megfestve, akkor már nem érdekel igazán a témája.
Persze a nagyon „jól” alatt ne a hiperreált értsd (bár lehet az is). Jó az, ami az én szakmai szememmel nézve is jó – ezt így írásban nem tudom jobban elmagyarázni.
Az ellenben iszonyúan bántani tudja a szemem, ha valami „bénázva”, gyengén, esetleg rosszul van megfestve (pl.: Győrffy László, Fehér László).A diszfunkcionalitás.
Szokások, mint legmeghatározóbb támpontok az állatvilág, natura irányába.
Változó, mi érdekel, néha persze visszatér egy-egy téma, vagy befolyásolja a pillanatnyit. Vagyis az aktuális, amin dolgozom, a legjobban.
Jelenleg a történések azonnali, vagy utólagos gondolati átalakításának kérdése foglalkoztat. Hogyan látunk utólag egy helyzetet, változik-e a képe a történés pillanatában rögzülthez, értelmezetthez képest, hogyan írunk felül eseményeket? A jelentésváltozás egy még módosuló állapot-e vagy lezárt, pontot tettünk a végére?
Egy-egy esemény, jelenség az idő múlásával más jelentésréteget, akár több értelmezést is kaphat. Néha letisztul bennünk, hogy a történés pillanatában jól definiáltuk vagy teljesen félreértelmeztük. Valamint a „mi lenne, mi lett volna ha...?” kérdése. Egy apró történés, kis átalakítás mekkora változást idézhet elő az egészben; milyen más jelentést kap, mennyire változik a tartalom.
Valamilyen közös élmény személyes interpretációja. Valamilyen személyes élmény megfogalmazása, közös jelekkel.
Az emberekkel, az emberi kapcsolatokkal és önreflexiókkal foglalkozom.
Jelenleg a művészet mint téma érdekel.
Az én munkáim középpontjában a fiatal generáció áll. Úgy gondolom, hogy érdekes vizsgálódási terület a mindennapjaik bemutatása, öndefiníciójuk, öltözködésük. Magamon keresztül is vizsgáltam a lelkivilágukat, a kapcsolatukat a környezetükkel. Továbbá a divat és a művészet kapcsolata is állandó téma és inspirációs forrás számomra.
Élet, energiák, szeretet.
The main topic of my art is expressed through my interest in un-manipulated and un-goverened occurrences. In my illustrational work this is perhaps most clear as I use extensively, if not exclusively, stains as foundations and creators of my drawings. The mistakes, the lucky occurrences, the randomness of everyday life that sometimes seem to exists with an almost surreal quality to it is the focus for my work. To attempt to capture and share that elusive force which I perceive much as the concrete between the bricks, yet much more intangible, is my greatest strive.
A világ, amiben élünk. Az ember számára ésszel felfoghatatlan dolgok, az emlékek, az álmok, a múlt, mint a jelenhez vezető véletlenszerű úthálózat. A festészetről mint egy anakronisztikus, de mégis jelen lévő és mindig megújulni képes médiumról való gondolkodás.
A vidéken élő és alkotó fiatal művészek és Budapest.
„HANGZATOSABB KÖLCSÖNNEVET MINDEN VIDÉKI MŰVÉSZ SZÁMÁRA – PETÍCIÓ”
Ez már elindult és folyamatosan bővül az aláírások száma.
„200 vidéki művész veri a faszát Budapesten - event”
szintén szervezés alatt
„Nem minden pesti köcsög”
ez a projekt sikeresen befejeződött és az állítás is beigazolódott.
A fogyasztói-technokrata társadalomra való reflexió.
A reneszánsz világban az ember teljes összhangban élt a természettel, míg korunkban a környezetet a technokrata világunk eszközei jelentik. Az ember identitása a mobiltelefonjában, számítógépében, e-mailjeiben vannak dekódolva. A környezet megváltozott. A mai társadalmat fenntartó marketing rendszer szempontjából az ember célcsoport, vagyis fogyasztó.
A lendületesen fejlődő technikát a tudományos kutatások, az innovációk biztosítják. Ezért több munkámban is reagálok a tudományra. Az élettelennek tűnő atomok viselkedései párhuzamba állíthatók az emberi viselkedéssel. (Erre utal például a „Kémia” című sorozatom.)
Én-ek.
 |
| SOCIETE REALISE: Dreams Work, 2010 |
Az ember lényegi viszonyulásai.
A hétköznapi események
Privát és közösség. A közterek, közügyek „privatizálása“, a személyes dolgok megosztása.
Párat sorolok:
- társadalmi ellentétek
- hogyan lehet egyénileg normálisan élni? (Hogyan lehet itt normálisan élni?)
- az emberközi kapcsolatok minőségének javítása
- társadalomból való kiszakadás utópiája
- hosszan tartó emberi együttműködés utópiája
Engem elsősorban a jelen és a jövő embereinek hétköznapjai érdekelnek. Most készülő videómunkám témájának alapját a napi hírek adják.
Különösen foglalkoztat, főleg az antik, a klasszicista, vagy a barokk művészetben megjelenő mitológiai férfiakt és állat egyidejű, egy műben történő megjelenítése, párban való ábrázolása, és a téma lehetséges megnyilvánulásai a kortárs művészetben.
A régi korok művészetében a görög, római isteneket, félisteneket gyakran, attribútumként, jelvényként megjelenő szent állataikkal együttesen ábrázolták. Apollót a hattyúval, Hermészt a kakassal és a kecskével. Más esetekben halandóba szerelmes isteneket jelenítettek meg állatként: Zeuszt, amint sas alakjában elrabolja Ganümédészt, vagy a szerelmes Apollót, hattyúként, aki beleszeretett Hyakinthosba, a spártai király szépséges fiába.
A meztelen férfi test és az állat összetartozik. Kettejük között érzelmi kötődés, barátság, szerelem alakul ki.
A másik, számomra fontos, az előbb vázolt tárgykörhöz erősen kapcsolódó téma: a meztelen férfi test ábrázolásai régen és ma. A patriarchális művészettörténetben elfogadott, és elterjedt volt, hogy a férfi művész a meztelen nőt, mint vágyának tárgyát jelenítse meg, megfestésével rögtön magáévá is téve modelljét. Kialakult a nézet, mely szerint a női test, ábrázolásra méltóbb, szebb, mint a férfi.
Engem az érdekel, amikor a férfi művész vágyának tárgyát férfiakttal fejezi ki.
Amikor a férfi test, puszta szépsége miatt ábrázoltatik.
A férfi által festett férfiakt gyakran önarcképpé válik. A férfi vágyának tárgya tehát önmaga.
Azok a témák érdekelnek leginkább, amik az identitással, ön (re)prezentációkkal foglalkoznak.
Viszonyok, kapcsolatrendszerek, egyensúly.
Együttélés, rendszerek.
Nem gondolom, hogy művészeti tevékenységemben konkrétan kellene foglalkoznom egy témával, pláne nem művészetivel; nem feltétlenül tudom, hogy mitől lesz egy téma művészeti, ha van ilyen egyáltalán.
Bizonyos irányultságok, érdeklődési területek kétség kívül lehetnek, melyek idővel – velem együtt – módosulhatnak. Munkáim alapjai, ha lehet általánosítani, talán belső impulzusok eredményei, egy-egy momentum. Olykor emberi mozzanatok foglalkoztatnak, melyek rendkívülisége és hétköznapisága teszi roppant üressé a többit; néha egy előbukkanó kép, gondolat érdekel.
Társadalomtudomány és művészet összekapcsolódása.
Relációkeresés a megélt hétköznapi lét és a körülöttem észlelt valóság-valóságosság között. A tömeg és a tömegkultúra szellemi vonatkozásai. Művészetértelmezés (pl. good-bad-art vágódeszka), miközben saját magamat is próbálom elhelyezni, az amúgy is ismert lehetőségek között, ezáltal keresve a menekülés útvonalait (exit sorozat, escape artist vágódeszka, 8 méteres kézzel írott napló). Az előzőekben említett identitás specifikusság.
Egészen a közelmúltig az ember és közvetlen környezetének ábrázolása volt a fő témám, mely ugyan még mindig érdekel, de fokozatosan változtatok a tudatosan megrendezett és megépített szituációk irányába - többek között ennek is következménye a műtermi csendéletek sorozata.
A hétköznapi és a rendkívüli határállapota, hogyan válhat a véletlen eseménnyé.
Egy hiábavaló művészi gesztus hogyan fejezheti ki egy annál egyetemesebb haszontalanság fogalmát a kortárs társadalomban.
Érdekel a főzés-sütés, úgy is mint reprodukció, valamint az étel eseményteremtő és kulturális kontextusba helyező ereje.
Nincs művészeti téma, ami legjobban érdekel,
egyszerű dolgokról mesélni
annak is, aki a szőnyeg szélen térdepel.
1. Reflektálás társadalmunkra (politika, fogyasztás, művészet)
2. Az észlelés kutatása (gondolati, vizuális) és ennek vizuális újrafogalmazása
 |
| TRANKER Kata: Everyday I. - Feel Less, 2011 |
Személyes élményeimből indulok ki. Azok a megélt dolgok, történések, érzések hatnak rám, amelyekkel a mindennapjaimban találkozom. Természetesen a magyar kortárs művészeti közeg hatásai alól nem tudom, és nem is akarom kivonni magam, de ezek csak áttételesen szűrődnek át a tevékenységembe.
Festészettel foglalkozva a technikai jellegű problémák is nagyon fontosak nekem. Elsősorban azért, mert arra törekszem, hogy megtaláljam az anyagok (festékek, festési módok) használatának csak rám jellemző módját.
A munka akkor válik izgalmassá, ha az általam létrehozott vizuális konstrukcióból előre nem sejtett vízió merül föl, ha létrejön egy új koherens egység. A képek gondolatkoncentrátumok lesznek, megdermedt, időtlenített világok.
(Kíváncsi lennék, hányan írják ide, hogy minden téma művészeti, mert nekik lenne igazuk.) Nem hazudva, őszintén, nem divatból és nem kurvulásból, nem pénzért dolgozni.
Leginkább az ember érdekel, ez persze egy hatalmas halmaz. Ezen a halmazon belül pontosabban közelítve a témákhoz, az ember emlékezete, az ember emlékezetének működése, a történetmesélés módozatai érdekelnek. A narrativitás. A másik fontos kérdés, ami foglalkoztat az a kapcsolat, ami létrejön az emberek között, tehát a családi kapcsolatok, vagy a nagyobb közösségekben az egyének közötti kapcsolatok, vagy az egyének és a közösség kapcsolata, vagy a tárgyak és az ember viszonya. A viszonyulás. És az a váltás, amikor valakit vagy valamit, vagy valamilyen jelenséget egy felvetés által közelebb lehet hozni a befogadóhoz. Vagy a gyűjtés és rendszerezés, mint munkametódus.
A reklám. A reklámok által formált ember, a szociális blokkok, vásárlóközönség.
Témaválasztásomat leszűkítettem a látkép tematikára. Amibe beletartozik a tájkép és a városkép, a veduta, attól függően hová pozícionálom városon és tájon kívüli önmagam. Virágokról festett képeimet is zoomolt tájképeknek, avagy tájrészleteknek hívom.
…nem értem pontosan a kérdést…ha nem is művészeti téma, de a túltermelés (beépített, beépülő) elavulás egyre erősebb, mindennapi nyomhagyása, hatása (…és az ezzel összefüggő túlfogyasztásé). Ezen túl, ettől persze nem függetlenül, a mesterséges identitások, világnézetek teremtésének, befogadásának vágya, „örök emberi szükséglete”, minden szinten. Ez nagyon tragikus, egyben nagyon vicces jelenség.
Gyógyítás
Grafikáim leginkább a képzettársításokról szólnak az ehhez kapcsolódó pszichikai érzületekkel való kísérletezés jelen pillanatban az a téma, ami érdekel.
A fotóról egyrészt mint a világot szubjektíven leíró képről, másrészt mint a néző valóságról alkotott képét manipuláló eszközről gondolkodom. A pillanatfelvétel vagy az utcai fényképezés esetlegessége és az előre beállított „tableau” művisége egyaránt érdekel. A képen szinte csodával határos módon megjelenő jelentés utáni vadászat és a remélt eredmény vagy meglepetés izgalma ugyanúgy foglalkoztat, mint az előre kódolt jelentések vizuális formába öntése.
Az elmúlt években az érdekelt, hogy hogyan befolyásolja a fogyasztói életmód a személyiség fejlődését. Az amerikai kereskedelmi kultúra – most már világszerte – lehetőséget kínál az egyén külsőségekben jelentkező, felületes újjászületésére, ugyanakkor a reklám és a tömegmédia által meghatározott klisék utánzására is ösztönöz. Ezek a klisék részben felváltják, részben kiegészítik, részben pedig összezavarják a tömegmédia előtti korban intézményesült viselkedési normákat.
A Wide Receivers (Szélessávú Vevők, 2009-től, folyamatban) sorozat képei társasági összejöveteleken készültek – fogadásokon, vacsorákon, tehetségkutató versenyeken, szubkultúrák találkozóin. A digitálisan felvett képekből kollázsokat készítek, amelyek a csoport-dinamika leírásának ürügyén arra keresik a választ, hogy a résztvevőket hogyan befolyásolja a készen kapott gesztusok és pózok imitálása. Vajon találnak-e módot az önkifejezésre vagy pusztán sablonokat öltenek magukra? A munkák az egyén önmeghatározásának látszólagos szabadsága és az előregyártott pózok utánzásának kényszere között fennálló feszültséget és ellentmondást tematizálják.Te mit gondolsz?
